Kedves Olvasó!
Örömökben, sikerekben, szeretetben és szerelemben teljes, jó egészségben töltött Új Évet kívánok!
Az Új Évben számos fogadalmat tesznek az emberek. A kutatások szerint a legtöbben azt fogadják meg, hogy egészségesebben élnek majd.
Bevallom, sohasem tartoztam a nagy “fogadalom-tevők” közé. Bár az óév utolsó napjai felé közeledve mindig megígérem magamnak, hogy többet fogok sportolni. A két gyermekem kellően edzésben tart , de fontos volna tudatosabban terveznem a sporttal töltött napjaimat. Már csak azért is, mert mostanában ismét egyre többet készítek sütiket.
Nagy divatja van manapság a gasztronómiának, a csokoládénak, az édességeknek, ám mégsem ez adott újabb lendületet a sütés iránti lelkesedésemnek. Gyermekkoromban hamarabb tudtam sütni, mint főzni. Anyukám rengeteget segített és végül hagyott is kibontakozni a keverőgép és a nyújtófa mellett. Három éves nagylányommal az ünnepek előtt sütöttünk először közösen. A hatalmas élmény mellett, számomra igazi lelki feltöltődés volt minden pillanata. Persze nem mindig akkor van idő sütögetni, mikor szeretném, de ma szerencsésen úgy alakult, hogy kipróbálhattam egy új receptet.
Pár éve gluténérzékenységet állapítottak meg nálam, ami kellően felbolygatta az étkezési szokásaimat. Azt gondoltam soha többet nem ehetek majd igazi finomságokat. Nagyon sokat kísérleteztünk, elsősorban Anyukám, aki számos variációt kipróbált, csakhogy ehessem az alapvetően búzalisztből készült finomságokat is. Szerencsére többféle gluténmentes lisztkeveréket lehet már kapni, így a “sima” receptek esetében is lehet ezeket használni, a megjelölt búzaliszt helyett. Így tettem a Túrós kuglóf esetében is. A fotón már az általam készített édesség, melynek sem külleme, sem az íze nem árulkodik a gluténmentességről.
Tehát újévi fogadalmak ide vagy oda, azért ne mondjunk le teljesen az élet apró örömeiről! 😉
Túrós kuglóf
Hozzávalók:
– 1 kocka szoba hőmérsékletű margarin (25 dkg)
– 1 csipet só
– 25 dkg zsíros tehéntúró
– 1 bögre kristálycukor (16 dkg)
– 2 tojás
– 2 bögre fehér finomliszt, vagy gl.mentes lisztkeverék (25 dkg)
– 1 csomag sütőpor (12 g)
Elkészítése:
1. A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alul-felül sütésre.
2. A margarint enyhén megolvaszthatjuk, hogy könnyebben kezelhető legyen, de ne legyen teljesen felolvasztva. Ezután a csipet sóval, a cukorral, és a túróval kikeverjük egy mixerrel.
3. Hozzákeverjük a tojásokat, majd a lisztet és a sütőport.
4. Kuglóf formába simítjuk a tésztát (ha nem szilikonforma, akkor jól vajazzuk ki!), és tűpróbáig sütjük. Nálam a sütési idő kb. 50 perc volt, de tűpróbával ellenőrizzük.
5. Egy-két perc várakozás után a süteményt még forrón kiborítjuk egy tányérra.
6. Porcukorral meghintve tálaljuk.
forrás: http://rupanerkonyha.cafeblog.