„Tudatosan készültem a zenei pályára”

Nem mindenki dicsekedhet azzal, hogy ugyanabban az évben több kerek évfordulót is ünnepel. Csider Károly számára ez az esztendő négy fontos és feledhetetlen esemény kapcsán is jelentős: harminc éve segíti a zenészek munkáját mint hangszerész mester, húsz éve indította útjára a Fon-Trade Music Kft-t, tíz éve készítette el arany fuvoláját, és ugyancsak 2000-ben kóstolhatta meg első saját készítésű borát.

Kérem, meséljen kicsit a kezdetekről! Hogyan indult zenéhez fűződő kapcsolata?
Tudatosan készültem a zenei pályára. Tanultam fuvolázni, szaxofonozni, klarinétozni. A szívem fiatal korom óta mindig a jazz felé húzott, ez a világ vonzott igazán.

A fuvola vagy a szaxofon volt az első hangszer, melyen játszani tanult?
Igazából a harmonikával kerültem először közelebbi kapcsolatba. Még kicsi koromban édesapám a tangóharmonikát szorgalmazta, de nem volt „szerelem első hangzásra”. Emlékszem, gyerekként többször felléptem vállalati ünnepségeken, tetszett is a hallgatóságnak, mégis tudtam, másik hangszert szeretnék tanulni.

Említette édesapját. Szülei is zenészek voltak?
Anyukám nem. Apám a Fricsay Richárd vezette katonazenekarban trombitált.

Nem merült fel Önben, vagy édesapjában, hogy az ő nyomdokaiba lépjen?
Egy dolog volt számára fontos, hogy a zenével mindenképp közeli barátságban maradjak. Az évek múlásával egyre több zenét, hanglemezt hallgattam, aminek eredményeként kialakult bennem saját értékrendem, ízlésvilágom. Sosem kedveltem a popzenét, a slágerek világát. Abban az időben vált divatossá a gitárzene, a „beat”. Hiába vonzotta a fiatalokat, hozzám nem állt közel. A jazz azonban annál jobban.

Iskolai tanulmányait hol folytatta?
A józsef Attila Gimnáziumba jártam, ahol az intézmény keretein belül lehetőség nyílt a zenei tanulmányokra is. A végtelenül kedves és szeretetreméltó Sződynének, Edit néninek köszönhetem a fuvolás alapokat. vadász Tóni irányítása alatt pedig klarinétozni tanultam. Abban az időben még nem létezett jazz Tanszak.
Ezért az OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) Stúdiójába jártam, ahol„könnyűzenét”, jazzt oktattak a standard számokon keresztül. Híres, nagy nevek, igazi egyéniségek tanítottak itt, többek között Pege Aladár, Kovács Gyula, Garay Attila, Kovács Andor.
A szaxofon tanárom Benke Imre volt. Számtalanszor ajánlottak a tanáraim zenekaroknak, de sajnos a tánczenekarok világában nem éreztem jól magam. A jazz-hez viszont nem volt elég tehetségem. Az érettségi után döntöttem a hangszerész mesterség mellett, mert semmiképp sem akartam elszakadni ettől a világtól. Rájöttem, hogy nagyon fekszik nekem ez a fajta, kézművességet és kreativitást igénylő munka. Rengeteg sikerélményt adott.

Kik voltak a mesterei?
Szabó józsika, aki egyébként sok évvel később átjött hozzám dolgozni, mikor úgy döntött, munkahelyet akar változtatni. Rajta kívül Szabó István rézfúvós mester az, akinek sokat köszönhetek.

Már abban az időben is elvárás volt, hogy a hangszerész tanoncok játsszanak valamilyen hangszeren?
A régiek közül sokan nem játszottak hangszeren, ez azóta vált kötelezővé. Nekem végülis előnyt jelentett. De még ezzel együtt sem érhetünk az akkori mesterek nyomába. Némelyiküknek teljesen mindegy volt, hogy hegedűt, bőgőt, vagy trombitát, esetleg tárogatót kellett készíteniük. Tudták a kézművesség minden csinját-binját, ismerték az anyagok törvényszerüségeit. Ilyen nagy név a szakmában például Gruber bácsi, vagy Eisenhoffer mester.

Hogyan, milyen hatásra döntött úgy, hogy üzletet nyit?
Oh, az egy hosszú folyamat lezáró, s egyben továbblépő elhatározása volt. Az első jelentős üzleti döntés hangszerész pályafutásomban egy pici műhely megnyitásának ötlete volt.
A mestervizsgám után kezdtem gondolkodni a terv megvalósí- tásán. Elengedhetetlen volt abban a világban egy jókora adag szerencse, hiszen nem lehetett csak úgy egyik napról a másikra önálló lábra állni. És nem csak anyagi értelemben, hiszen a „maszekok” – finoman szólva – nem tartoztak a rendszer kegyeltjei közé, így nem volt egyszerű feladat működési engedélyhez jutni. De sikerült, s a Kiss józsef utcában megnyitottam hangszerész műhelyemet.

Mennyire volt nehéz a kezdet?
Viszonylag hamar jöttek a szakmai sikerek. Elég gyorsan terjedt a híre a műhelynek, hogy megbízható, precíz munkát végzek. Egyre többen jöttek, s bízták rám hangszereiket. A titok abban rejlett, hogy napi 12 órát dolgoztam a hét minden napján, s minden bevételemet anyagokba, szerszámokba forgattam vissza.
Volt rá példa, hogy behoztak a műhelybe egy oboát, mert az „állami” vállalatnál nem volt párna, így nem vállalták. Én beültem a Trabantomba, s meg sem álltam az NDK-ig, ahol több üzemet végigjárva sikerült bevásárolnom. Természetesen ez így önmagában nem volt kifizetődő, de hosszú távon jó befektetésnek bizonyult. Olyan szerszámokkal, olyan alapanyagokkal dolgoztam, amilyen másnak nem volt akkor. Ez a zenészeknek és nekem egyaránt fontos volt.

Ennek a profizmusnak és kitartó lelkiismeretességének köszönhető, hogy 1990-ben megalapította a Fon-Trade Music-ot.
Egy olyan hangszerüzletet álmodtam meg, ahol óriási a választék. Fontos volt, hogy egy típusból több darabot is a vásárló elé tehessek, biztosítva az összehasonlítás, a nyugodt választás lehetőségét. Megkerestem a legnagyobb márkákat. Ám az is szempont volt, hogy ne csak professzionális, hanem jó minőségű, megbízható, ugyanakkor elérhető árú tanuló hangszereket is hozzak Magyarországra.

A piacon való terjeszkedés, az üzlet folyamatos bővülése válaszút elé állította? Döntenie kellett a műhely és a kereskedői szerepvállalások között?
Továbbra is sokat dolgoztam a műhelyben, de már a Fon-Trade Music irányítása is teljes embert követelt. így az első egy-másfél évtizedben maradt a napi tíz-tizenkét órás munka. Eközben kineveltem hangszerészeket, felnőtt mellém a fiam is. Árukészletünk, a képviselt márkák köre folyamatosan bővült.
És mivel egyre több kiskereskedő, viszonteladó járt hozzánk vásárolni, létre kellett hozni egy önálló nagykereskedést is. Ez a cég a Music Mercant Kft.

Épített egy csodálatos fuvolát.

Ez egy régi szakmai vágyam volt, egy belső késztetés.
Mivel ekkor már megtehettem, hogy személyesen csak a profi hangszerek javításával, vagy fuvolafejek készítésével foglalkozzam, egyre nőtt bennem az igény, hogy elkészítsem saját fuvolámat, felhasználva hosszú évek munkája során szerzett tapasztalataimat. Ám ezt még megelőzte, hogy 1989-ben több hónapot tölthettem el japánban, a Muramatsu gyárban. jó iskola volt – szakmailag és munkamorál szempontjából egyaránt. Majd az 1990-es évek közepén, mivel hajtott a szakmai kiváncsiság, elindultam Párizsba, hogy résztvegyek David Straubinger mesterkurzusán, ahol saját, egyedi párnázási szisztémáját tanította. Európa minden tájáról érkeztek neves műhelyekből hangszerészek. A kurzus elején David mindenkit végigkérdezett, hogy ki honnan jött. Magyarországot hallva döbbenten nézett rám, s Párizsig tartó utam hosszúsága felől érdeklődött. Amikor mondtam, hogy körülbelül másfél óra alatt értem ide, végképp tanácstalanná vált, mivel úgy gondolta, Magyarország valahol Mongólia környékén van. A kurzus minden résztvevője a fuvola lábával kezdte a munkát, mivel ez a legkönnyebben áttekinthető rész a párnázás tekintetében.
Én másnapra kész voltam az egész hangszerrel, míg a többiek jórészt még mindig a lábbal vacakoltak. Ez felkeltette David figyelmét, kiváncsivá tette, s beszélgetéseink során felvetődött, hogy szeretne Magyarországra jönni, megismerni azt a világot, amelyben én dolgozom. El is jött, nagyon tetszett neki a légkör, és azt hiszem, megérezte, megértette a szakmai „lelkületemet”, megszállottságomat.

Ezt követően pedig ő hívott meg Indianapolisba. Tanulságos volt. Eközben barátságunk olyannyira elmélyült, hogy fel mertem vetni egy saját fuvola építésének ötletét az ő szakmai segítségével. Nem volt véletlen az óvatosságom, hiszen ezzel nagy szakmai titkokba kértem betekintést. Természetesen, ahogy egyre jobban megismert David, érezte és tudta, hogy nem üzleti megfontolásokból szeretném annyira ezt a hangszert,
nem leszek konkurencia.

Mennyire volt segítségére?
Maximálisan. Velem párhuzamosan ő is készített egy fuvolát, így megmutatta az irányt, a lépéseket. Azonban sosem nyúlt az én hangszeremhez. Annyira sem, hogy hozzá érjen. Soha nem felejtem el: adódott egy szituáció, mikor az esztergapadon munkálkodtam, s mindkét kezemre szükségem volt. Neki csak egy gombot kellett volna megnyomnia, de azt mondta: nem, próbáld megoldani egyedül! Presztízsként kezelte, hogy valóban csak és kizárólag az én kezem által szülessen meg a saját hangszerem.

Hogyan készül el egy ilyen csoda? Milyen paraméterekkel, tervekkel látott hozzá a hangszer elkészítéséhez?
A legfontosabb, hogy pontosan tudtam, mit is szeretnék. Elsőként arról kellett dönteni, hogy milyen és hány karátos nemesfémből készüljön. A cső lényegében adott. A lyukak pozícióját, méretét, a fejet, annak kónuszát, a szájrészt, a mechanikát, billentyűket sajátkezűleg kellett elkészíteni. Én mindenképpen forrasztott lyukas hangszerben gondolkodtam. Ez tartják az igazi„handmade” hangszernek – és itt van a lehetőség a legtöbb finom hangolásra. A fuvolám 10 karátos, de a hanglyukak 14 karátos aranyból készültek. A mechanika pedig ezüst.

Milyen lépések követik egymást a hangszer megszületésekor, s mennyi ideig tartott, míg végleges formát öltött?
Először a test készült el, ezt követte a mechanika, majd a fej. Körülbelül 3 hónapig dolgoztam rajta, napi 10-12 órát, a hét minden napján.

Több fejet is tervezett a Trevor James cégnek. Mikor kezdődött a szakmai kapcsolatuk?
Húsz éve dolgozunk együtt. Korábban is gyakran egyeztettük szakmai elképzeléseinket. És volt néhány ötletem, hogyan lehetne javítani a hangszereik hangzásán a fej megváltoztatásával. Amerikai tartózkodásom során több tesztet is végeztünk különféle dugókat, szájrészeket összehasonlítva. Az így szerzett tapasztalataim, elképzeléseim alapján készítik kint az Acoustic by Csider elnevezésű fejeket a Trevor james fuvolákhoz. Sokkal testesebb, magvasabb hangot ad és sokkal könnyebb megszólaltatni – de ez persze, mint minden szájrész és fej estében ízlés kérdése is. Ez egy elsősorban gyermekeknek készített modell, amely segíti őket.

Melyek azok az alapvető hibák, amelyeket a fuvolisták elkövethetnek a hangszerükkel szemben?
A szájrészt sohasem szabad csak úgy beletörölni a felsőnk ujjába, pláne, ha az műszálas. Attól ugyanis a szájrész élei lassan, folyamatosan kopnak, s a hang egyre inkább beszűkül.
Azokat az éleket a fej készítője nagy pontossággal állítja be, hogy a legideálisabbak legyenek a szögek.
Ha valamelyik billentyű nem takar, egyesek gyorsan megpróbálnak beállítani egy csavart. De nem gondolnak rá, hogy egy másik hang (billentyű) vonatkozásában ezzel elállítják a rendszert, és így kialakul egy káosz, amelyből szakértelem nélkül nem könnyű kikeveredni.
Vigyázni kell a láb levételekor, nem szabad a mechanikát erősen megszorítani, mert deformálódhatnak a billentyűk. Mindig a felső részt kell tartani, s a lábat lassú, csavaró mozdulattal lehúzni – nem oldalirányú feszegetéssel.

Nem szabad semmilyen zsírral kenni, hogy könnyebben szétszedhető legyen, mert a kenőcsbe beleragadnak különböző porszemcsék, koszdarabok. Mindez elkezdi szétmarni a csapot. A párnák kapcsán figyelni kell, hogy mindig tiszta szájjal fújjunk. A gyerekeket már a kezdetektől fogva erre kell nevelni, hiszen a cukorka, rágógumi, csokoládé majszolása ragacsossá teszi
a párnákat.

Milyen időközönként kell a fuvolát generáloztatni?
Változó, hiszen minden embernek más a pH értéke és ez nagyban befolyásolja a párnák élettartamát. Mint ahogy az izzadós kéz is a mechanikát. De a tökéletes takarás nagyon fontos, ezért nem árt időről-időre szakemberre bízni az átvizsgálást.

Hogyan látja a hangszerkereskedelem jövőjét?
Egyre kevesebb az állami finanszírozás – mind iskolai, mind zenekari viszonylatban. Ezért a szülőknek és a művészeknek maguknak kell megoldaniuk hangszer vásárlásaikat – bármilyen nehéz is ez a hazai körülmények között.

Cége nemcsak kiváló hangszerkínálata révén vált közismertté, hanem azért is, mert ön az első pillanattól kezdve mecénásként is szerepet vállalt a zenei és kulturális életben. Lemezek, könyvek, kották megjelenését finanszírozta, s a különböző versenyek díjainak felajánlása mellett ön is rendezett versenyeket.
Büszke vagyok arra, hogy a szakmán belül Magyarországon elsőként, mondhatni „példát statuálva” kezdtem támogatni a zenei élet szereplőit. Sokszor naponta több hívás érkezik, hogy különböző rendezvényeket, fesztiválokat, együtteseket támogasson a Fon-Trade Music, s ha tehetem, örömmel teszek eleget az ilyen felkéréseknek, bár a lehetőségeink persze végesek, sőt, a mai gazdasági környezetben egyre nehezebb a helyzet… Az ilyen döntéseimet egyébként mindig saját értékrendem szerint hozom meg. De leginkább akkor szeretek adni, amikor nem kérnek…

A Magyar Fuvolás Társaság megalakulása is az Ön nevéhez fűződik. Hogyan emlékszik vissza erre?
A 80-as években kerültem a szentendrei fuvolás találkozók vérkeringésébe. Fantasztikus élet volt ott akkoriban. Szuper kis közösséget ismertem meg. Sokkal lelkesebbet, aktívabbat, összetartóbbat, mint bármely más hangszeresek esetében. Akkoriban lenyűgözött az az egység (ami mára sajnos már a múlt). Úgy éreztem, ezt az egymást segítő mentalitást támogatnom kell.

Jövőbeni tervek?
Elkezdtem gondolkodni egy merőben új fuvola megépítésén. De minderről teljes részletességében még nem szeretnék beszélni.

Hogyan ünnepli a jeles évfordulókat?
Pár héttel ezelőtt volt egy nagyszabású gálakoncert az MTA Dísztermében, ahol öt kvartett lépett fel, utalva a húsz éves évfordulónkra (5×4 = 20). Azonban ebben az évben több jeles eseményt is ünneplünk, hiszen harminc éve vagyok mint mester a szakmában, húsz éve nyílt meg az üzlet, tíz éve készült el a hangszerem, és ráadásként tizedik alkalommal rendezzük meg Mátyásföldön a Fon-Trade Szaxofonos Napot, amelyen hagyományosan óriási nevek, sztárok teremtik meg a fantasztikus hangulatot. ősszel még szeretnék szervezni egy ütős gálát is, de ez még alakulóban van.

Miként töltődik fel a mindennapok kihívásai, feladatai mellett?
Szenvedélyemmé vált a borászat. jó pár évvel ezelőtt kezdtem felfedezni villány csodás vidékét. Ott ismerkedtem meg Tiffán Zsolt borász mesterrel, aki teljesen lenyűgözött szakértelmével, magával ragadó egyéniségével, ahogyan a borokról, a borászatról tudott mesélni, mint egy mérnök, vagy akadémikus. Ugyanakkor a keze fekete volt a szőlőben végzett munkától. Fantasztikus élmény volt megtanulni, mitől jó egy igazán jó bor. A szó legszebb értelmében művészet, ha sikerül egy ilyet készíteni.

A Neszmélyi jazz Fesztivál támogatójaként volt alkalmam az ottani varázslatosan nyugodt, csendes környéket felfedezni, s egyik sétám alkalmával határoztam el, hogy vásárolok a faluban egy kis borospincét. Azóta már több évjárattal is büszkélkedhetek.
Sőt, az elmúlt évben hat borommal indultam el versenyeken, s mindegyikkel hoztam haza valamilyen érmet.

Beszélgetésünk elején már mesélt szüleiről. Fia, Bálint – ugyancsak hangszerész mester – segíti munkáját a műhelyben. Ő képviseli a jövőt a Fon-Trade Music történetében?
Reményeim szerint igen. Bálint ugyanolyan szorgalommal dolgozik napi 10 órát, mint én anno, ami számomra azt jelzi, hogy szereti, amit csinál. A céges ügyekbe azonban nem szívesen folyik bele.
Bár valójában én magam sem kedvelem az üzlet világát, mégis fel kellett néha vállalni a kellemetlen lépéseket is – ez vele jár. Jelenleg még a dolgok üzleti részével én foglalkozom, így Bálint valóban csak azt csinálja, amit igazán szeret.

De ki tudja, mit hoz a távolabbi jövő? Hiszen pár hónappal ezelőtt bővült a család, s nagyapaként már abban is gondolkodhatom, hogy egyszer majd Márk unokám veszi át a manageri posztot
a cég élén.

Illés Eszter